Tudom, furcsanak, rossznak es szomoru latvanynak tunhet, de ma sem mozdultam ki a szobambol. Tegnap is csak azert nyitottam ajtot, mert valaki kopogott. Es ha jol emlekszem ... Letezik, hogy csutortok ejjel ota itt vagyok? ... Nem tudom. Ez az egesz Karacsonyozasos dolog megremiszt rendesen. Oke, meghivtak, jo lesz. Szilveszterre is. De akkor is. Tok jo fejek, de ... nah mindegy. Az a lenyeg, hogy holnap tuti elmegyek vasarolni, nem csak kajat, szoval buszozni fogok meg izgi lesz meg akcio meg gondolom atom sok ember az uzletekben es undoritosag lesz es rohanas. Elore varom. Komolyan! Ahogy egyszer regebben irtam, most a lelki dogoknak adok elonyt, de nembaj, ha van korulottem egy kis szo szerinti felfordulas. (Nem a szobam allapotara gondolok, az otthon sem kulonb, hehe - itt megjegyeznem, jelen pillanatban otthon nincs is szobam, de ugy altalaban, ha lenne - a szerk. haha)

Es szobam csendjenek, a tavolsagnak es onmagam megismeresenek vagyni akarasanak koszonhetoen ma ujabb dolog kerult a felszinre valahonnan nagyon melyrol. Eddig, ha segiteni akartam valakin, mert en egy olyan emberke vagyok, aki mindig es mindenkin probal segiteni, akkor azt ugy tettem, hogy megerdeklodtem a problemat, probaltam realizalni sulyossagat es a leheto legokosabbat mondani, tanacsolni. De ha nem jutottunk sehova ezekkel, meg akkor is ott volt az, hogy szemoldokomet felhuzva a masik szemebe nezzek, esetleg megfogjam a kezet, megerintsem, hogy erezze, tenyleg ott vagyok vele, es azt mondjam, sajnalom. Az olelest csak azert nem irtam, mert mar kb csak az almaimban el ennek az elmeke, szoval lassan kezdem azt hinni ilyen sem letezik. Es valoszinu ez volt az a pont, ahol megtort bennem valami. Ma is lattam problemakat, nehez emberi eleteket, baratokat, akik lelkukben szenvednek. De nem lehettem ugy ott, ahogy eddig. A testem mindenfele megjelenesi formaja ki volt zarva. Az volt jelen csupan ami fejembol indulva az ujjaim vegehez ero billentyukon vegzodott. Es ezek meg csak nem is szavak, ugyertem kimondott, hangsullyal rendelkezo szavak, hanem apro, pici fekete karakterek. Nagyon nehez igy segiteni. Viszont sok ido utan eloszor ujra ereztem azt, amit empatianak hivnak. Amikor teljesen aterzed a masik ember gondjat. Amikor szinte egyutt sohajtasz fel vele. De egyikotok sem hallja a masikat, mert az ocean, a problemak zugasa elnyomja. De erzed, erzed ot, erzed a fajdalmat, erzed a nehezseget.

Ezt kellene elmelyiteni. Erezni a masikat. Pontosabban a masik lelket. Megismerni, belelatni, megerteni. Hogy ne bantsuk ot tobbszor olyannal, amirol nem is biztos, hogy sejtjuk, hogy neki ez fajhat. Hogy legyenek eleg a szavak, ne valjunk az "egyebet nem tudok mondani, kerem kapcsolja ki" rabjava es hogy emiatt ne adjunk fals segitseget. Hogy ne vagyaink, testunk kivansagai vagy a duh vezereljen, hanem a masik ember lelkenek gyengedsege es szepsege. Az o erdeke ...

Sokat tanultam ebbol. Erdekes, itt vagyok a vilag egyik legnyuzsgobb helyen es megis ugy erzem, sokszor a csend, a magany az, ami a legtobbet adja. De, talan majd holnap ezt maskepp gondolom, ahogy maskepp gondoltam ezt mult szerdan is, eddigi "legkemenyebb" Bibliaolvasasa utan. Legyen eleg minden napnak a maga baja. Pontosabban ez a mai sem volt baj. Hisz egy ujabb tegla kerult a helyere onmagam felepiteseben.