Tegnap egesz napos trening volt, ahogy irtam. Este meg osszegyultunk vacsozni es tarsasozni. En csak ettem, nem mertem meg beallni a jatekba, de ultem mellettuk, es figyeltem. Nagyon jo volt: felszabadult tarsasag, sokat nevettek. En meg sokat nevettem veluk.

Aztan estere kicsit lefaradtam. Eleg nehezek a napjaim olyan szempontbol, hogy minden szora koncentralnom kell. Ma megallapitottam: remelhetoleg itt megtanulok majd figyelni.

Aztan reggel lenyomtam az ebresztot, majd megegyszer, majd hirtelen arra ebredtem, hogy 32 percem van aterni az egyetemre. Elmentem tusolni, kozben, mintha valaki kopogott volna nalam. De nem voltam benne biztos, nem ismertem meg ezt a hangot. Eddig csak 1szer kopogtak nalam, de akkor percre pontosan jott Debbie, igyahat szamitottam ra. Szoval zuhany, reggeli. Es eszrevettem a papirt az asztalomon, amin a program van. Es eszembe jutott, hogy mekkora egy hulye vagyok! Ugyanis tegnap megbeszeltuk, hogy a mai trening nem is az egyetemen lesz, hanem kocsival visznek majd at valahova es nekem 8ra a parkoloban kellett volna lennem... Hat a tej meg a vaj a huto tetejen maradt egesz napra, persze enni sem volt idom (szerencsere nem romlott meg egyik sem!!!). Szoval felvettem az elso ruhadarabokat, amik az utamba kerultek es rohantam. Pillanatra visszaneztem, mit hagyok itt. Meglattam a fenykepezot, aztan gondoltam, ahh most nem kell, ugyis beszelgetni fogunk egesz nap. Ez volt a kovetkezo hiba.

De szerencsemre Isten mindig gondot visel rolam. Most epp irgalmas csoporttarsak altal. Robert megkerdezte az udvaron, miert rohanok, gyorsan elmondtam neki, majd kedvesen felajanlotta, hogy ha mar a tobbiek elmentek, akkor elvis. (Elvis Presley - Hahaha!...) Aztan kis reggeli sprint, ketsegbeesett tekintet korben a parkoloban es tudatositasa a tenyek, hogy egy gyoker vagyok. Olyan 8.10 lehetett... De Robert elvitt.

Innentol kezdve minden egyre jobban alakult. Volt Istentisztelet, beiratkoztam a korusokba, kiscsoportos beszelgetesek egy csomoszor mindenfelerol. Es ... komllyan mondom, ha ram kerul a sor, be nem all a szam... Mint otthon. Dolnek belolem a gondolatok. Es mindenki dicserget, hogy mennyire jol megy mar a nyelv. En meg csak pislogok, hogy, bakker, tenyleg. Ha az ember ra van kenyszeritve valamire, akkor sokkal jobban fejlodik.

Az Istentisztelet egy gyonyoru helyen volt. Tok modern, teglabol epult. Az embernek az az erzese tamadhat, hogy egy regi varban van, de aztan megsem. Oldalt fent szines, mintakkal diszitett ablakok vannak, amin besutott a Nap ezerrel. Nagyon jol nezett ki, ahogy nehany sornyi ember szines fenyekkel megvilagitva enekelt, imadkozott es figyelt. Elol pedig.. hat az oltar helyett nem volt semmi. Pontosabban oltar volt. Kozepen egy asztal. Mogotte ures ter es a fal helyett egy hatalmas uvegablak. A terem egesz szelessegeben kb 2-2,5 meter magassagig. Felette volt csak fal, de abban pedig egy kereszt alaku lyuk volt kivagva, mogotte szinten uveggel. Az udbaron pedig zolt fu es lombos fak. Nah ezert kellett volna fenykepezot vinni...

A nap vegen kicsit zsibongo fejjel Robert hazahozott (kb olyan kupi volt a kocsijiban, mint anno a koleszszobankban... -errol tehetnek fel kepet, de inkabb nem...). Vagyis itt meg csak fel5 van, 6kor szinten kozos vacsi, miegymas. Holnap hasolnok.

Jo erzessel tolt el, hogy az emberek erdeklodnek irantam, kerdezgetnek csaladrol, sulirol, kis hazamrol, hitrol, felelmeimrol, nehezsegekrol. Es aztan vegig is hallgatnak, amihez szerintem marha nagy turelem kellhet, tekintve a borzalmas nyelvtanomat es a szuk szokincsemet. (Bar azt mondjak nem gaz) Es ezek utan meg tanacsokat is adnak, otleteket, segitenek mindenben vagy eliranyitanak a megfelelo emberhez, akinek szinten gondja van ram.

Igerem, jobban figyelek majd ezek utan! -??? -Dehat eppen ezt tanulom!!! = )