Amerikába jöttem

Szombaton bementunk a belvarosba. November kozepe van, de majdnem levettem a polomat es kozel voltam a gatyam szaranak felturesehez, olyan jo ido volt. Cleveland belvarosa nagyon tetszett. Megtudtam sokat a varos torteneterol, az iparnegyeden atcikazo kis folyorol, ami 1969-ben a sok szennyezodestol kigyulladt. Ennek „koszonhetoen” a Great Lakes nevu sorgyar megalkotta a Burning River nevu barna sort, amibol vettunk estere, de ne szaladjunk elore. Szoval a belvaros szep. A jo idonek koszonhetoen, a csodalatos napsutesben egy igazan kellemeset setalhattunk. Tenyleg csak amuldoztam. Columbus belvarosa utan ez volt a masodik hely, amit kozelrol lattam, setalhattam a felhokarcoloi kozott. Chicagot ugye csak geprol csodalhattam meg, de ha sikerul, Veronikaval terveket is szottunk a maradek fel evre. Szavazni valoszinuleg odamegyunk, ha megyunk. Ohioban van egy kicsit zakkant muvesz, aki normalis dolgokbol csinal gigantikus meretu szobrokat. Egy hatamas FREE feliratu pecset van eldobva a fuben, fenykepezkedtunk, aztan egy parkon setaltunk at, alattunk pedig egy 4-5 emelet mely garazs volt, ami ugy nezett ki, hogy ha a parkban voltal, egy szintben setaltal az utcaval es az epuletekkel, de a park szelere erve, lenezve az epulet szelen talaltad magad, jo magasan, szep kilatassal. Kilatassal az Erie tora. To.. ez meg egy vicc. Szerintem az amerikaiak ebbol meg direkt viccet is csinalnak. Marmint, hogy itt minden hatalmas: ergo ramondjak erre a tenger meretu vizre, hogy tavacska. Es van meg belole 4 masik. Allitolag annyi viz van bennuk, hogy az egesz USA-t beboritana a viz, ha kiontenenk ra. A lenyeg, h abban a szikrazo napsutesben csak amuldoztam ossze-vissza. Es ezutan jott az, amiert mar most elnezest kerek, mert el leszek ragadtatva a kovetkezo elmenyek leirasa kozben, nem leszek ura tudatomnak. Amikor 2 napja belinkeltem azt az oldalt, tenyleg nem tudtam tobbet mondani. Fel kellett fognom, ami a Rock and Roll Hall of Fame Museum-ban tortent. Ez a hely roviden-tomoren a rock zene tortenetet es fontosabb ereklyeit tartalmazza. Csak a hosszu haj a fejemen, tinedzser-kori kamasz-lazadasomra emlekeztet, amikor is punk es rock zenek sokasagaval bastyaztam korbe magam, felepitve sajatos, egyedi kis birodalmamat, ami altal vegul (egyelore) az az ember lettem, aki most barokkosan hosszu kormondatokban probalja kifejezni onmagat. A muzeum mar a varosban elkezdodott: 2 hatalmas meretu gitar volt az egyik keresztezodesben, es a muzeum fele vezetu utat Rock and Roll Avenue-nak hivjak. Sajnos bent elvettek a fenykepezot, de az eloterben csinaltam kepeket. Hasonlo hatalmas meretu gitarok voltak, kulonfele stilusban, a plafonon Trabantok logtak (!!!), custom gitarok – muveszek egyedi alkotasai. Emlek gitar Michael Jacksonnak, az also szinten Bon Jovi motorja, Janis Joplin viragosra festett hippi Porsche-je, a vitrinek mogott Johhny Cash, Joann Jett, Kurt Cobain es meg sorolhatnam hany hiresseg gitarja sorakozott. Es ez meg csak az eloter volt! Bennem mar pezsgett a ver, totalisan beindultam. Ami pedig odabent vart, az valami hihetetlen volt. Mozi, rovid filmekkel, tortenelem, korszakonkenti vitrinekkel. A golyoallo uvegek mogott pedig olyan kulonlegessegek, hogy idonkent az agyam majdnem eldobtam. Az ujjam egyetlen centire volt Jacko cipojetol, attol a piros kabatjatol, amit a Thriller klipjeben visel vagy a feher kesztyuje, de Slash (Guns’n’Roses) kalapjat es borszerkojat is majdnem megerinthettem, volt ott Beatles zongora, Mick Jagger undorito ruhai, Freddy Mercury enyhen homosexualisan testhez tapados rongyai, ZZ Top szoros dobszerko, Elvis Presley egyik lila Cadillac-je, Bono gitarja, Jimi Hendrix rajzai – nem is tudtam, hogy rajzolt. Eredeti, kezzel irott dalszovegek Metallciatol, Green Day-tol. Amikor a tortenelmi reszen mentem keresztul, ami iszonyatosan interaktiv volt, mert minden korszakrol ossze volt allitva egy-egy kb 10-12 perces video interjukkal, akkori politikusok, kritikusok hozzaszolasaival. Annyira jol meg volt csinalva, hogy komolyan mondom, beleeltem magam a zene forradalmaba! Amikor a punk-hoz ertunk, es szines tarajos lanyok osztottak a velemnyuket a lazadasrol, en mar kozelitettem egy olyan tudatallapothoz, amit megmagyarazni nem tudok, csak korbeirni. Nosztalgikus elmenyek-erzesek szazai aradtak a felgyorsult verkeringesemben agyamba. Nem voltam en akkora anarchista punk, teny. De mindig is ott bujkaltak bennem melyen ezek a dolgok, elfoljtva, de „ovatosan”, keruloutakon mindig a vilag tudtara adtam, hogy nem vagyok egy atlagos kolyok. Es akkor, jottek a ’80as-’90es evek, Seattle es a grunge. Nirvana, Alice in Chains, Soungarden es termeszetesen a Pearl Jam, hogy csak parat elmitsek, tiz negyzetmeterre zsufolva. Ez valami olyan tomeny audio-vizualis es emocionalis hatast gyakorolt ram es keltett bennem, hogy a kibontott hajamat turkaltam es huzogattam ket oldalrol, tatott szajjal nyogdostem, az ertemes szavak messze elkerultek ajkaimat, tehat meg Veronikaval se tudtam magyarul kommunikalni. Levegoert kapkodtam es pihegtem. Talan 20 percen keresztul 3 meteren toporogva. Az orrom elott 20 centire volt az a gitar, amit Mike McCready zuzott szet az egyik Pearl Jam koncerten, mikor tortenelmet irtak ok, az oket megelozoek es tarsaik. Mert igenis, amit ok muveltek (most itt mindenkire gondolok, akiket mar eddig emlitettem), totalisan megvaltoztattak a zenei, kulturalis es szocialis eletet az egesz vilagban. Es akkor meg mindig nem volt vege a kiallitasnak, Woodstock kovetkezett, ahol egy moziteremben csak az ott elhangzott szamokbol volt egy rovid osszeallitas. The Who, Janis Jopin, Joe Cocker max hangeron uvoltotte a fejunkbe, hogy BEKE!!! Eloszor is, regen volt lehetosegem ilyen hangos zenet hallani es nagyon hianyzott ez az eleterzes. Es talan a mozi-hatasnak koszonhetoen, de most megerintett valami. Ezek a zenek fantasztikusak. Amit belinkeltem aznap este, az kulonoskeppen megfogott a mondanivaloja es az eloadasmodja miatt. De a tobbieke is. Jo, tudom, hogy agyon voltak kabitoszerezve amikor szinpadon voltak, de akkor is hatalmas volt, amit ott a szinpadon az elott az irdatlan embertomeg elott muveltek.

„Roviden” igy ez volt a leglenyegesebb, ami a muzeumban ert, utana hazamentunk, megittuk azt a franko sort, folytattuk a beszelgetest, ettem Gyulai kolbaszt (hmmmmmm....) es mikor ismet bekere hajtottuk fejunket, atgondolva a napomat arra jutottam, hogy aznap igazan melyre mentem – vissza –  a sajat lelkembe. Rengeteg fiatalkori dolog jutott eszembe, jott elo ujra. Ateltem kamaszkorom lazadasat es, tudom, hogy furan hangzik, de jo volt. Jo volt ujra erezni ezeket, mert emlekeztett arra, hogy egyszer ez is az eletem egyik fontos resze volt, hozzam tartozott, alakitott, valtoztatott es hozzajarult ahhoz, hogy azza valjak, akive. Sosem felejtem el, sem ezeket, sem ezt a napot.