Amerikába jöttem

2009. december 28. - utolagos bejegyzes

Igazabol a mai nap miatt jottem/unkt. Najo, Karlnak predikalnia kellett, de csak miattam maradt eddig. Szoval ma bementunk vakahova, ahol letettuk a kocsit, mert a D.C.-ben csak penzert lehet parkolni. Az a lenyeg, hogy D.C. nem allam, az USA-hoz tartozik, de nem tartozik sehova. Fuggetlen. Itt nincsenek magas epuletek, a Capital Buliding-en, egy templomon es azon a nagy fogpiszkalon kivul nem lehet magasabb epulet. Ezzel is jelezve, hogy az egyhazon, a torvenyen es a tortenelem tiszteleten kivul semmi sem nagyobb.Az egesz kb akkora lehet, mint Budapest. 5 metrovonalbol egyet ki is probaltunk az elejen, ezert... vagyis, igyhat letettuk a kocsit. Meg mindig a BKV-t akarom, sokkal jobb. Komolyan! Olyan fura volt ez a metro. Az elejen sokaig nem is a fold alatt mentunk, sot, volt hogy a hazak tetejevel egy magassagban. Persze a legjobb reszeknel lementunk a melyre. A Pentagonbol csak egy kis, fekete, foldalatti tablat lattam a megalloban. Aztan mikor kiszalltunk es feljottunk a fold alol a centrumban, meglattam azokat a dolgokat, amiket kb nem hittem el! A Capital Building, az a nagy feher, ami olyan, mint a Szent Peter Bazilika, meg az a naaagy, feher, szogletes oszlop. De elotte bementunk egy repulestorteneti muzeumba. A kezdetektol az urutazasig minden volt. A legjobb, hogy majdnem minden muzeum ingyen van D.C.-ben. Szoval bementunk, megneztuk es jo volt! Volt egy resz, ahol igaz, hogy fizetni kellett, de megerte. egy repulogepszimulatorba lehetett beulni. A poen az volt, hogy ahogy iranyitottad, ugy mozgott a doboz, amiben ultel. Az erdekesseg ott kezdodott, hogy mindent ki kellett pakolni elobb a zsebeinkbol es eleg rendesen be lettunk kotve. Mint egy hullamvasuton. No, Karl vezetett, en voltam a masodpilota. A kuldetes az volt, hogy le kellett loni az ellenfelet, aki menekult. Hat el is indult a dolog, enyhe rezgesekkel, meg kicsit megdolt hatra az egesz, amikor „felszalltunk”. Aztan, mikor megszokott az ellenfel es Karl utanaeredt, az egesz doboz fejreallt! Meg forogtunk ossze-vissza. Igazabol azt se tudtam, merre vagyunk, csak rohogtunk, meg kiabaltunk hangosan. Szerintem kihallatszott, de igy volt a legjobb. Aztan valahogy orultem, hogy kihagytuk a reggelit. Sajnos bepotoltuk, marmint Mekibe mentunk megint, mert az volt az epuletben. Most Sajtos Negyedfontost vettem. Igen, amit a Ponyvaregenyben is emlegetnek! Es finom volt, es megterult a multkori uborkahianyom, ugyanis ebben 2 szelet is volt! Komolyan tokre orultem neki! De sajna olyan Fanta-t valasztottam, ami nagyon edes volt, es mivel nem lehet bevinni kajat, piat a muzeumba, gyorsan meg kellett innom, de tul edes volt es igencsak felfordult a gyomrom. No, de ezutan elsetaltunk a Capital Buildinghez, ami egy hatalmas, hosszu, fuves ter egyik vegen van. Jol nez ki, nagyon. A ter masik vegen van a Monument, ami az a fogpiszkalo ize. Sajnos reggel osztogattak jegyeket es nem tudtunk felmenni. Pedig jo lett volna. Eleg magas a cucc, tuti jo a kilatas. Raadasul az ocean csak 1 oranyira van. Olyan magasrol, talan ... De nem. Aztan tovabb setaltunk. Egyvonalban a Capitallal es a Monumenttel tovabbhaladva van egy II. Vilaghaborus emlek, tovabb egy jo hosszu medence, ami ismeros lehet a Forest Gump-bol, amibe a hippi Meg Ryan belemegy es Forestnek kiabal, aki a lepcson epp Martin Luther King szavait mondja. „Van egy almom” – azon a lepcson alltam, amin ez a beszed, es meg sok mas elhangzott egyszer. Ez a lepcso Abraham Lincoln-nak epult. Pontosabban nem a lepcso, hanem az okori gorog templomokhoz hasonlo epulet. Egy atom nagy Ab bacsi ul egy hatalmas szekben hofeher kobol kifaragva, es kore van epitve egy „templom” patriotizmusbol! Aztan lattam meg nagy, fekete tablakat tele nevekkel. Tobb ezer, meg merem kockaztatni par tizezer nevvel. Azok nevevel, akik Vietnam-ban meghaltak. Karl-nak fajt a laba, igy az utolso elmenyemet  egyedul fedeztem fel. Tudtam, hogy ott van. Valahol a fak mogott. Tudtam, hogy milyen, hisz ezt is lattam mar. Tudtam, hogy csak par meter, es barmelyik pillanatban meglathatom. Es egyszercsak ott volt. Fekete kerites, mogotte zold gyep, egy szokokut es a Feher Haz! Eszembe jutott egy nem is regi reggea szam: Black man in the White House. De igazabol csak ott vigyorogtam.

Egesz nap az jart a fejemben, hogy itt vagyok a szabadsag orszaganak fovarosaban. Ergo a szabadsag fovarosaban. Ahol minden arrol szol, hogy ha hos leszel, az is maradsz. Azt tehetsz, amit akarsz. Errol szol ez a kultura. Aztan este neztunk TV-t, es bakker, tenyleg olyanok az amcsik, mint a kepernyon. Aztan azon is gondolkoztam, vajh’ en szabad vagyok-e?! De a valaszom egy egyertelmu nem. Rabja vagyok a sajat eltemnek, a multamnak es a jovomnek. A jelent, meg csak siman elvezem. Vagyis probalom, amennyire csak lehet. Es hos se akarok lenni. Amerikai meg foleg nem. Persze, kiprobalom a dolgaikat, pl ma vettunk utcai arustol hot-dog-ot. Ez volt az elso amerikai hot-dog-om. A virsli izlett nagyon. Vegre valami normalisat tettem a szamba. Tovabba fogja vagyok az emlekeimnek. A rosszaknak azert, mert tanultam beloluk, a joknak meg... ezt inkabb meg se magyarazom. Es fogja vagyok a szeretteimnek. Mind a csaladomnak, mind a barataimnak. Es ugy gondolom, jol van ez igy. Ha csak egy napra is elvesztenem az identitasomat, mar nem en lennek tobbe. Ha egy percre is elfelejtenem, ki is vagyok valojaban, meghasonlanek onmagammal es ... es nem tudom, mi tortenne. De, ahogy ezek az emberek itt, megtartjak, ami fontos, fenntartjak, vigyaznak ra es tisztelik, ami nekik szamitott valaha is barmit, ugy kellene nekunk is becsulnunk sajat magunkat, egyben sajat multunkat es persze a jovonket is. Mert az vagyunk, ami eddig tortent velunk, es az leszunk, amit most engedunk, hogy megtortenjen.