Vasárnap reggelig nem tudtam elaludni, persze, ideges voltam. Ennek féyében hétfő reggel fáradtan keltem. Még volt pár apróság, amit el kellett intéznem, és a hűtőt is majdnem elfelejtettem kitakarítani, de pár sebes (a szó több értelmében vett) mozdulattal ezt is megoldottam. Ugyanis hajszárítóval segítettem rá a fagyasztó jegének leolvasztására, amely műveletsor közben úgy lefejeltem a hűtő sarkát, hogy szép, mély nyomott hagyott homlokom közepén.

Aztán akitől még tudtam, elbúcsúztam és Debbie kivitt a reptérre. Gyorsan elbúcsúztunk, egyikünk sem akart sírni. De igazából csak akkor fogtam fel, hogy vége. Ennyi volt, lejárt a 9 hónap és indulok haza.

Az útlevelemet ellemőrő nő még sosem látott magyar útlevelet, de örült neki, aztán meg jól kiállítottak a sorból és külön vizsgáltak át. De nem volt semmi, engedtek tovább. Aztán ahogy ott ültem a gépemet várva, bemondták, hogy késni fog. Kezdett izgalmassá válni a dolog, mert Chicagoban nem volt túl sok időm átszállni, de megnyugtattak, hogyha X idő előtt elindulunk, akkor még elérem.

Leültem hát és vártam. De megláttam egy fickót, aki nagyon hasonlított a Limp Bizkit énekesére és úgy voltam vele, hogy idefele elmulasztottam a Cypress Hill-t, tehát ha ő az, akkor most nem akarom. Elővettem a fényképezőm, és odaálltam közel hozzá, hogy kamu képeket csináljak a reptérről. Aztán megszólítottam, hogy, Bocs, de tök úgy nézel ki, mint Fred Durst, erre ő: Talán mert én vagyok Fred Durst. Kicsit hidegzuhanyként ért a dolog, de jó fej volt, rajzolt nekem, meg csináltunk képet az egész bandával, merthogy mindenki ott volt, koncertjük volt előző este. Hát jó volt, revansot vettem a Cypress Hill-en...

Aztán végre felszállt a mi gépünk is. Láttam Columbust fentről, el tudtam meg búcsúzni. Ablak mellett ültem. A legikísérők elmondták mindenkinek, hogy melyik kaputól megy a csatlakozásuk, rendesek voltak. Igy már tudtam, hova kell rohannom. Szó szerint rohanás volt. Szerencsére a két nagy táskám egyből ment Pestig, de a 2 kisebb is elég nehéz volt.

Szerencsém volt, mert nem kellett átmenni másik terminálra és elértem a géepem, de alig kaptam levegőt. Ez a Chicago O'Hare ősszel is ilyen rohanós volt. Aztán meg majdnem nem találtam meg egy kis papírt, amit akkor kaptam. Szerencsére mindent eltettem egy helyre a laptop táskába és meglett.

Ez egy jó nagy, Boeing 777-es volt és a legjobb helyet kaptam: bal oldalt, ablak mellett, majdnem hátul. Ennek köszönhetően láttam a Napot lemenni kicsit mögöttem, majd pár órával később felkelni kicsit előttem és csak 2-3 óráig volt "teljes" sötétség. A Hold világított, de a másik oldalon, így azt nem láttam, de ami az ablakon túl volt, alig leírható, annyira szép volt. Az Óceánból megint nem láttam sokat, mert felhős volt az ég és főleg éjjel repültünk felette. De láttam távolról villámló viharfelhőket. Meg az izlandi vulkán sötét felhőit is.

Londonban szokásos felhős idő, de nagyon meleg, párás, leizzadtam rendesen. Átzúztam egy masik terminálra és az volt bennem, hogy már csak 2-3 óra és otthon leszek. Itt már nem érdekelt, hogy nem ülhetek az ablak mellett. Bár Magyarország felett jó lett volna. Ezen a gépen tudtam aludni egy kicsit. De összességében 4 nap alatt sikerült kb 10 órát szunynom, eddig ez a rekord azt hiszem. Jah és a British Airways sztrájkolt, de én erről nem tudtam. A következő gép már nem szállt fel, és ezt is csak itthon mondták... Csak az tűnt fel, hogy a Heathrow-n sokan vannak, a gépem meg abszolút tele.

Majd végre leszálltam Pesten, nagy nehezen előbújtak a táskáim is. Az új hátizsákot betettem egy nagy kartondobozba, ami eleg csúnyán meg volt sérülve. Szerencsére a zsákomnak meg semmi baja, de elképzeltem, mi lett volna ha nem teszem dobozba. Aztán úgy gondoltam, hogy a zöld folyosón jobban járok, de kiszólítottak a sorból, jöttek a kérdések, merre voltam, meddig és meghaladja-e a 600 dollárt. Mondtam, hogy laptop, meg ruhák és a 2 nagy táskát átvilágították majd elengedtek, hogy tiszta vagyok. Csak kicsit volt para. Aztán megláttam azt a kb 15 nagyon kedves embert, aki kijött elém, majd meg is hallottam, amikor sikoltozni kezdtek. És fuhh, onnantól kezdve már kicsit ilyen össze-vissza nagyon jó volt. Hirtelen nem tudtam mit mondjak, és összevissza beszéltem. Persze fáradt is voltam nagyon.

De hazaétem és ez a lényeg. Most egy masik élet kezdődik majd. A blogot meg átnevezem és folytatom, így döntöttem. Más jellegű lesz, vagy hasonló. De még kell pár nap, amíg megszokom itthon és az ujjaim is visszállnak a magyar billentyűzetre.

Az elmúlt 9 hónap ,eg gyönyörű volt, de jó végre itthon. Pont