Ezt a bejegyzest a Kentucky allam-beli Getschemane Apatsagban eltoltott nehany napom emlekezesenek szanom. A naploiras hagyomanyait megtartva, estenkent asztalomhoz ulve irogattam le napi elmenyeimet, gondolataimat. Sok szeretettel ajanlom olvasasra elso sorban szeretteimnek, masodsorban mindenki masnak, aki kivancsi egy nagyvilagban bolygo lelek vandorutjara.

Reszlet Szent Benedek Regulajabol:

„16. fejezet: Miként kell az isteszolgálatot napközben elvégezni?

Úgy, ahogy a próféta mondja: "Napjában hétszer mondok dicséretet neked" (Zsolt 118,164). Ezt a megszentelt hetes számot akkor töltjük be, ha a reggeli dicséret, a prima, a tercia, a szexta, a nóna, a vesperás és a kompletórium idején köteles szolgálatunkat elvégezzük. Mert ezekről a nappali imaórákról mondja a próféta: "Napjában hétszer mondok dicséretet neked". Az éjszakai vigíliáról ugyanez a próféta mondja: "Az éj közepén is fölkelek téged magasztalni" (Zsolt 118,62). Tehát ezekben az időkben adjunk dicséretet Teremtőnknek "igazságos ítélete miatt" (Zsolt 118,62), azaz: a reggeli dicséretben, a primában, a terciában, a szextában, a nónában, a vesperásban és a kompletóriumban, és éjjel is keljünk föl magasztalására.

17. fejezet: Hány zsoltárt kell mondani ezekben az imaórákban?

A vigíliát, és a reggeli dicséretet illetően már megállapítottuk a zsoltározás rendjét. Lássuk most már a következő imaórákat.
A primában mondjanak három zsoltárt külön-külön és ne közös "Dicsőség"-gel; de még mielőtt elkezdik a zsoltárokat, ennek az imaórának himnuszát mondják ez után a vers után: "Istenem, hallgass hívásomra". A három zsoltár végeztével mondjanak egy olvasmányt, verset, Kyrie eleisont, és a befejező könyörgést. A tercia, a sexta és a nóna imái ugyanilyen sorrendben következzenek. Tehát a vers, az illető imaórának himnusza, három-három zsoltár, olvasmány, vers, Kyrie eleison és a befejező könyörgés. Ha nagyobb a testület, antifónákkal, ha kisebb akkor egyvégtében mondják.
A vesperáson négy zsoltárt mondjanak antifónákkal, a zsoltárok után az olvasmányt, majd következzék a responsorium, a szentambrusi himnusz, vers, az evangéliumból vett kantikum (a Magnificat), utána a kislitánia az Úr imádságával és a befejező rész.
A kompletórium pedig három zsoltár elmondásából álljon; a zsoltárokat egyfolytában, antifóna nélkül mondják. Azután ennek az imaórának a himnusza, egy olvasmány, vers, Kyrie eleison, és áldásadással a befejező részek következzenek.”

A Regula jo olvasmany. Mostani elmenyeim azert nem ennyire kotottek, szabadok voltunk valasztani, mit szeretnenk csinalni a heten. A bencesek alapveto jelmondata az „imadkozz es dolgozzal”, szerencsere utobbiban most nem volt reszunk, elobbiben annal inkabb.

Hetfo

Eddig meg csak magamban beszeltem. Talan azert tettem igy, mert muszaj? Az ember tarsas leny es a legegyszerubb modja az onkifejezesnek a beszed. Nem mondtam, hogy a legjobb! Csak egyszeru. Viszont ez csak emberek kozott mukodik. Ugyertem olyan helyen, ahol beszelnek. Itt, a kolostorban a csendnek van helye, a beszed helyere a tett lep. Az en kerdesem csak annyi, hogy mennyire es hogyan lehet cselekedetek altal Istennek elni? Folyatotom: egy kolostorban...
Reggel kocsiba ultunk es elindultunk. Eleg hosszu volt az ut, de lattunk sok szepet. Kentucky a "lovak nemzetkozi fovarosa". Rengeteg ranch, sok-sok allattal. Amikor megerkeztunk es bejelentkeztunk, felmentem a szobamba. Erdekes, a harmadik emeleten van, de csak a templom karzatjan keresztul lehet felmenni. Egy kb 16 nm-es kis szoba: agy, asztal, szekreny, fotel, csap, tukor, lampa, ventillator, ami most nem kell, es kb ennyi. Szent kepek a falon, feszulet. Jo csondes. Az ablakom a belso udvarra nez. Az elso alkalmon, a Nona-n reszt vettem. Mi csak hatul, vagy a karzaton ulhetunk. Vannak reszei az apatsagnak, ahova nem lephetunk be, ezeket tablak jelzik. A belso udvar nagy resze is ilyen. Csak a szallashelyunkhoz legkozelebb eso udvarreszen setalhatunk. Ki is mentem, mert szepen sutott a nap. Vegre csend van. Az az igazi, joleso csend. Idonkent elhalad egy-egy auto, de a madarakon kivul semmi mast nem lehet hallani. Korbesetaltam tehat ebben a bekessegben azt, amit csak lehet a keritesen belul, aztan, mivel tudtam, hogy a kapunk kivul is meg sok resz a "mienk", elindultam. Ket kis domb van rogton a kolostorral szemben. Egyiken talan Jozsef a gyermek Jezussal, a masikon, ami az ut tuloldalan van, egy nagy kohalomra epitett kereszt. Mindket dombrol csodalatos a kilatas. Aztan meglattam egy nagyobb, sotet, fakkal boritott dombot kicsit tavolabb es rogton tudtam, oda akarok felmenni. Hisz ez volt a legmagasabb a kozelben. El is indultam az ismeretlenbe. Ahogy Thomas Merton imadkozta: "nem tudom, merre megyek". Csak ugy, amerre jolesett, leterve az utrol, ami egy ido utan amugy is saros, kavicsos lett. Atvagtam egy reten, annak masik, tavoli sarka fele futva. Remeltem, csak lesz valami osveny az erdobe. Es volt! Szoval nekiindultam es tudatositottam kozben, hogy rendesen eltunyultam. Idonkent meg kellett allnom levegoert, de vegul gyoztem. Mivel a fak kopaszok, gyonyoru volt a kilatas. De sietnem kellett vissza vacsorara. Egy masik, jobb uton jottem le es vegig azon agyaltam, mennyire jo lehetne itt bicajozni. Tipikus, nekem valo, lejtos, veszelyes, meredek hegyi utacska. Hazafele elmentem egy kis to mellett. Pont Naplemente volt. Valami eszmeletlen gyonyoru latvany tarult elem: a fakkal surun korulvett, felig befagyott szurkes-kek to, amin a narancssarga, es az eg egyre sotetlo kekjenek arnyalatai valtottak egymas halvanyan, de megis markansan.
Hazaerve kicsit ego volt, mert elfelejtettem a Vesperat. Igy amikor mentem volna at a szobamba a karzaton keresztul, imadkozo, ahitatos emberek koze leptem. De leultem csendben es maradtam a vegeig. A vacsora finom volt es valtozatos. Jol jon ez most a sok fagyasztott- es gyorskajara atallt szervezetemnek. Vacsi utan az egyik barat roviden bevezetett bennunket a hetbe es megneztunk egy filmet az ottani szerzetesek eleterol. Utana Kompletoriumra mentunk, ami lelkileg eleg melyen erintett. A templom sotet volt. Csak legelol, messze egett egyetlen gyertya. A szerzetesek enekeltek, az orgona gyonyoru szolamokban kiserte oket, a tema pedig a naptol valo bucsuzas volt. De az egesz hangulata az altalam mar nagyon sokszor es sokfelekeppen atelt tabori esti ahitatok emleket es legkoret idezte. Amikor egy jobaratod predikal halk, szelid szavakkal, amikor korben ultok es az aznapi jokedvtol faradtan egymas kezet fogva imadkoztok, amikor lagyan enekeltek es tertek nyugovora. Varatlanul tortek ram ezek az erzesek es gondolatok, nem is nagyon tudtam mit kezdeni veluk. Csak hagytam magam, atadtam az elmem ennek a legkornek.
Ezutan aludni mentem. Koran keltunk ma, az ut is hosszu, ami mogottem all es nagyot is setaltam. Raadasul a fejemben is sokminden kavargott, ugyhogy fel 9 korul mar aludtam is.

Kedd

Reggel felkeltem Vigiliara, gondoltam, ha mar 8 utan alszok, fel fogok birni kelni hajnali 3kor. Felkelni sikerult is, csak szemely szerint nem hozta el a reggel erzetet ez a korai ahitozas. Talan a nyelv miatt, valoszinu, nem tudom. A lenyeg, hogy nagyon faradt voltam es mivel nem dolgozhatok egyutt a szerzetesekkel es nincs mi ebren tartson ugy gondoltam, tovabb alszok. Utana probaltam felkelni a tobbi alkalomra, de csak a reggelinek volt akkora ereje, hogy el tudjam hagyni az agyam. Falanksag. Utkozben idefele beszeltuk, hogy fogunk-e itt bojtolni. En mondtam, hogy azert jottem Amerikaban, hogy testben es lelekben egyarant gyarapodjak. Pont sikerult kihiznom egy nadragot, nem most akarok leallni. Egy masik srac azt mondta, minden az elso vacsoratol fugg. A kaja amugy egesz jo leszamitva az amerikai kulonlegessegeket. A befottre azt hittem, ananasz, de kiderult, hogy barack. Neminemu szin-koordinacios zavar lephetett fel az eloallitas soran. A babnak meg otthon ugye bab ize van. Itt nyakon van ontve valamilyen szosszal, ami teljesen mas izvilagot ad neki. De a salatak, sajtok, kenyer nagyon finom. Viszont olyan eros a hagyma, hogy amit vacsorara ettem, hogy a reggeli Vigilia utan is ereztem, pedig addigra ketszer is megmostam a fogam.
Azt hittem, a Nap reggeli elott fog kelni es ha mar ugyis meg lett zavarva az ejszakam, gondoltam kimegyek megnezni. Azert gondoltam ezt, mert 6 korul ment le elozo este. De tevedtem, hisz a 7 orasi reggelinel is meg olyan sotet volt odakint, hogy az ablakban csak a sajat tukorkepemet lattam. Sebaj. De utana azert kimentem. A Kereszt-es dombra mentem, mert a masikon volt valaki. De jobban jartam, mert magasabb. A hajnali kod gyonyoruen ellepte a volgyeket. A kolostornak csak a teteje es a tornya latszott ki. En a kod felett voltam, igy tokeletes ralatasom volt erre a csodalatos, misztikus szurke tajra. A Napkelte is lenyugozo volt, ahogy a szurkes-kek foltokat atjarta a vad, voroses feny. Senki ne ertse felre, de ugy ereztem, itt meg tudnek halni. Ha most azt mondtak volna: „itt a veg”, azt mondtam volna: „Rendben, ez a hely melto es tokeletes a befejezeshez.” Nyilvan nem akarok meghalni! Es foleg nem ilyen tavol az igazi otthonomtol, csaladomtol, barataimtol, szeretteimtol. Ezt csak a bekesseg es a nyugalom mondta belolem, ami vegre valahara elotort valahonnan nagyon melyrol.
Ezutan ledoltem pihenni, ez a hajnalozas most nagyon nem megy. Nyaron taborokban vagy szorgalmi idoszakban ejszakai „kimaradas” utan siman felkelek par ora alvas utan es vegignyomom a napot komasan es sok kaveval, de ha lehet, kerulom az onpusztitast.
Ebedre lementem. Amugy jo, mert sokan komolyan veszik a csendet. Csak par embert hallottam eddig suttogni, duruzsolni, de a tobbseg csak mosolyog es bologat. Ebed utan szieszta, mert jol esik teli gyomorral ledolni egy kicsit, de nem aludtam el, mert mara is be volt tervezve egy seta. Mult heten meg esot mondtak, de szerencsere felhokon kivul semmi komoly, a Nap gyakran kisut.
Megalltam a to mellett, neztem egy ideig. Nagy rajongoja vagyok a viznek. Aztan tovabbmentem, megkerulve azt a magaslatot, amire tegnap felmasztam. Utkozben talaltam egy tokeletes botot setalashoz. Kesobb vettem eszre, hogy ezt valaki mas mar hasznalhatta, hisz ahol fogtam, ki volt kopva. Nem szoktam amugy bottal turazni, de gondoltam, jo lesz, erositi a karomat is kicsit. Kesobb talaltam egy masikat is, ugy szeltem at az erdot. Megint nagy volt a csend, aminek orultem. Elertem addig a pontig idoben, hogy vissza kellett fordulnom. De zajt hallottam, vizcsobogast, ezert megneztem, mi lehet. Egy kis patak szelte at az utat, amin mentem. Sziklas volt a talaj, ezert nehol hatalmas ko-szigeteket olelt at a lassan csurdogalo viz. Engedve gyermeki en-emnek, termeszetesen, setalgatni kezdtem ezeken a kiemelkedeseken. Nagyon elveztem. Aztan csak alltam mozdulatlanul es hallgattam a termeszet zenejet: a vizet es a madarakat. Es a vegtelen nagy nyugalmat ebben a csendben.
Hazaerve vacsora elott meg volt idom letusolni, de a kajatol megint olyan nyomott lettem, hogy a Kompletoriumra hivo harangszo riasztott fel. Ma is szep volt, melto lezarasa a napnak. Utana ottmaradtam meg a templomban es terdre ereszkedve vegigimadkoztam a szeretteimet. Remelem jol vannak.

Szerda

Ejjel nagyon sokaig nem tudtam elaludni. Valahogy egy legy kerult a szobamba, sokaig remeltem, hogy elfarad  es nem zummog tovabb. Vegul hosszas lelki tusa utan ugy dontottem, torulkozovel „kapom” el. Lehet, hogy nem volt helyes megolni egy allatot egy kolostorban? ... Kb ejfel utan sikerult csak elaludnom, ennek koszonhetoen eselytelen volt, hogy reggeli elott barmelyik alkalomra fel tudjak kelni. Mikor mentem le az ebedlobe, hallottam, hogy esik az eso. Semmit nem lattam, olyan sotet volt, csak a cseppeket az ablakon. Reggeli utan beultem Terciara. Nagyon szep volt. Ugy ereztem, ez a melto inditasa egy napnak. Azert, mert az enekek nagyon szepek voltak es kozben az ablakon at egyre tobb feny jott be. Udvozolve, csendben unnepeltuk a reggelt. Aztan valamiert ottmaradtam miutan vege lett. Nem tudom, vartam valamire. Nem konkret dologra, csak ugy. Aztan egyszercsak egy szerzetes atsetalt elol a templomban, halvany fenyeket kapcsolt az oltarterben es hirtelen megszolalt egy orgona. Nem tudom, magnorol ment-e vagy valaki tenyleg jatszott, mert az epulet kozepen levo hangszernel senki nem ult. Ha hangszerrol szolt, akkor valoszinu egy harmonium van valahol elol eldugva, de ezt is ketlem, hisz a basszus hangok nagyon melyek voltak. De a lenyeg, hogy gyonyoru volt. Ott ultem egyedul es csak szolt a zene. Fantasztikus percek voltak. Utana, mikor vege lett, visszamentem a szobamba lepihenni. Ebed elott, Szexta-ra is beultem, ami szinten jo volt. Bevallom, a nagy reszet nem ertem annak, amit enekelnek, mert meg a beszelt nyelvvel is vannak problemaim, de az egesz legkore es hangulata magaval ragado. Es aminek kulon orulok, hogy a tonusok, dallamok, amiket a zsoltarozashoz es a tobbi recitalt szoveghez hasznalnak, nagyban hasonlit a mienkre, az europaira, az katolikusra, amiket mostanaban probalgatnak gyulekezeteink. Sokan ellenzik, pont azert, mert „tul katolikus”, ami szerintem abszolut nem baj. Ha jol emlekszem, Bonhoeffer irt arrol, hogy a szerzetesi elet is egy jarhato, gyakorolhato utja a keresztyenyseg megelesenek. Annak kapcsan irom ezeket, hogy mindenki mashogy eli meg a hitet. Van, aki dicsoito gyulekezetekbe jar, van, aki csendes, falusi temploma szeret beulni. Van, aki hatalmas hangero es villodzo fenyek kisereteben, lelki-maszturbacioval jut el a „csucsra”, es van, aki a vilagtol elzarkozva keresi a felkialtojeleket a kerdojeleire. Szerintem, es itt egy kicsit veszelyes vizekre evezek, ha latunk, hallunk, tapasztalunk valami eleheto, jarhato, bevalt format a hit megelesere, nem szabad elzarkoznunk elole. Nyilvan, az evangelikusok, mas neven lutheranusok egy nagyszeru ember ember tanait kovetik. De mit tett ez az ember? Amikor latta, hogy az emberek es az egyhaz kapcsolata mar nem a Krisztus-hitrol szol, radikalis gondolatokkal ravilagitott a problemakra es uj lehetosegeket kinalt. Vajon ma egyhazunk mennyire naprakesz, modern, mennyire tudjuk ugy az evangeliumot hirdetni az embereknek, hogy ok azt valoban szivesen vegyek? Jo lenne, ha nem csak megszokasbol, hagyomanybol jarnank templomba, hanem, mert tenyleg kapunk ott valamit, amit mashol nem. Ehhez viszont masnak kell lennunk, mint a vilag (most a leendo lelkesz beszel belolem), vagy akar azt is meg merem kockaztatni, hogy masnak kell lennunk, mint mi magunk. Ugyertem, Luther mit szolna, ha hallana, hogy azokat az enekeket enekeljuk, amiket meg o irt 500 evvel, fel evezreddel (!!!) ezelott? Mit mondana erre az, aki a mindennapi megujulast hirdette? En olvastam Luthert – stilusabol itelve, szerintem be lenne ragva rendesen. Amit ezzel mondani szeretnek az csupan annyi, hogy kello merlegelessel  hatterben, neha nem baj, hogyha atveszunk valamit mas egyhazaktol, esetleg vallasoktol (es itt eleg tag ertelemben gondolkoztam)
Ebed utan az udvaron setalgatva kaveztam. Megneztem mennyire van hideg a delutani setahoz. Nem volt. Nona elott a szobamban voltam, aztan osszekeszulodtem a turara es indulas elott beultem a zsoltarozasra. Jol esett igy elindulni, hogy elotte szerzetesek enekelt imadsagait hallgattam.
Ma a „Szobrok – Staciok” tabla iranyaba indultam. Csak annyit sejtettem, hogy valami meditativ osveny lesz. Ez a hely meg mindig gyonyoru! Egy toltesen at vitt az ut az elso szoborig, aminek az egyik oldalan egy tavacska, nasik oldalan lejto, az aljan a tobol lefolyo viz „forrasa”. Rengeteg helyen voltak szobrok Jezusrol, Mariarol, szentekrol, keresztek, padok, kilatasok. Es egy kis bode, csak ugy a fak kozott. Hatalmas Rozsafuzerrel belul. Itt imadkozni lehetett. Ugyertem, imadkozni barhol lehet, de itt le is lehetett irni es kiszogezni ezeket. Irtam en is, a papir egyik felere magyarul, a masikra leforditottam angolra ugyanazt. Kertem Isten, hogy orizze meg Magyar hazamban a beket es legyen ott mindenki mellett.
Aztan nem akartam meg visszamenni, mert sok idom volt meg es nem voltam tul messze sem a kolostortol. Ezert a magam utjan jarva elindultam mindenfele auto-, lab- es lo-pata-nyomokat kovetve a saros fuben. Ennek koszonhetoen izgalmas helyekre tevedtem, ket kisebb patakon is at kellett kelnem. Az uj bakancsom (ami vaszon) kiallta a probat. A zoknim csak alig lett nedves, pedig 2-3 alkalommal siman belecsuszott a labam a vizbe. Nem ugy a nadragom! Mar nem csak tiszta sar volt labszarkozepig, hanem csurom viz is.
Egy utkeresztezodesnel megalltam vacilalni, hogy merre tovabb, amikor egyszer csak egy ijedt ozet vettem eszre tolem kb 50-60 meterre. Kiugrott az utra, de eszrevette, hogy eszrevettem es visszaugrott a surube. Egy ideig lattam szokdelni, aztan eltunt. Hosszu percekig csak mosolyogtam. Eletem elso vadon elo oze volt ilyen kozelrol. Aztan, tovabbmentem es mielott visszafordultam volna, eszrevettem az egyik sracot a csoportunkbol. Csak annyit mondott, vigyazzak odalent. Ahol o allt: egy kis tavacska melletti ut, masik oldalan lejto. Tavolabb, egy ponton a to vize utat tort maganak az uton keresztbe es apro vizeseskent csobogott le a volgybe tovabb. Olyan jol nezett ki, hogy muszaj volt lemasznom valahogy, hogy fenykepeket keszitsek. Sikerult megroviditenem az utam egy csuszdazassal a sarban, termeszetesen a fenekemenm de megerte! Jo kepek lettek! Es meg ha nem is lett volna fenykepezogepem, akkor is megerte volna a latvany miatt. Gyonyoru volt latni, ahogy a viz csurog le azon a retegelt, kolemezekbol allo sziklas reszen. Hazafele ugy ereztem magam, mint egy hosszu uton levo apostol vagy szerzetes. Ehhez az erzeshez hozzasegitett a latvany, hogy az utolso par szaz meteren ott tornyosult elottem a kolostor. Saros cipovel es piszkos nadragszarral setaltam a folduton vissza arra a helyre, ami most a szallast, otthont jelenti. Vespera elott meg pont volt idom letusolni, meg rendbe tenni a nadragomat. Ezen az alkalmon nagy bekesseg fogott el. Jo volt ide megerkezni, visszaerkezni.
Aztan vacsoranal nagy nehezen, de teljesult vegre az ananasz-alom. De ehhez meg hozza kell tennem, hogy mar delben is azt hittem, „ez az!”, de nem. Nagyon nem. Rakeszultem az edes izre ... es ... grapefruit!... Na, de este volt nagy orom, amikor vegre. Mar lemondtam, de megis! Vacsora utan a mi csoportunk talalkozott a konferencia teremben, hogy kezmuveskedjunk. Montazst csinaltunk onmagunkrol. Az enyemen Ocean volt, amerikai nagyvaros, kozepen vandor, kerdojel es szavak mindenfele. Otthon, Valtozas, Lehetoseg, Tavolsag, Esely, Egyedul?, !... Utana mindenki elmondta, hogy mit csinalt es miert, de rajottem, hogy harmadik napja vagyok teljes csondben es meg nem akarom megtorni. Leirtam hat gyorsan egy lapra, amit elmondtam volna es az aljara irtam a kerest, hogy „olvasd fel kerlek”. Most nem tudom, mit gondolnak, de nekem most valahogy jo igy. Majd penteken megszolalok. Talan. Amugy erdekes. Leirtam es felolvastak, hogy „at kellett szelnem az Oceant es probalok rajonni, miert? (...) Valtozni jottem, es jo itt, csak honvagyam van. (...) De jol vagyok! Tenlyeg! = ) ” Ezutan mentunk Kompletoriumra, ahol ezek a mondatok visszhangoztak a fejemben es sirni kezdtem. Ha Jezus elszenvedte ertunk, akkor nekunk miert kell meg mindig? Nem ugy volt, hogy „kegyelem Nektek es bekesseg”? Egy 5 honapja tarto betegsegben (honvagy = homesick) hol a bekesseg vagy a kegyelem? Kiitta a keseru poharat, nem lehetne nekunk csak bekeben elni? Vagy az elet akkor most mirol szol?
Uton lenni, lekuzdeni az akadalyokat, folyokon, tengereken atkelni, elazni, hogy egyszer vegre hazaerjunk!...

Csutortok

Akarhogy akartam, tegnap ejjel sem tudtam koran elaludni, csak megint kb ejfel utan. Szoval megint csak reggelire keltem fel, ami megerte, mert nagyon jo volt. Van mez, es a vajas kenyeren, ami amugy magaban is nagyon-nagyon finom, olyasmi ize van, mint Marika neni vajas-mezenek. Az mondjuk verhetetlenul jo es senki nem csinalt meg nekem olyan csodat, mint az, de a lenyeg, hogy ez az izbeli hasonlosag rengeteg szep tabori emleket idezett fel bennem. Bakker, nagyon jok voltak azok az ifis taborok! Szoval a nosztalgia megint magaval ragadott es meg arrol is elterelte a figyelmemet, hogy odakint szakad az eso, ezaltal veszelyeztetve lett a delutani setam. De nem erdekelt, atadtam magam az izeknek es a emlekeknek. Ezutan jott a lelki taplalek is, Tercia, ami utan megint bent maradtam, remenykedve a rejtelyes orgonaszoban. Nem kellett csalodnom, ma is meghallgathattam ket darabolt. Fogalmam sincs, hogy mik lehettek, de nem is erdekelt. Csak az volt a fontos, hogy hangos volt, betoltotte a hatalmas templom-teret, a hanghullamok csak ugy rezegtek mindenfele, a levegoben, a padokban, a faban, a falakban es a testemben. Igazan jo dolog az ilyen, amikor mar a negyedik napja a csend vesz korul.
Ezutan elvesztem ismet szoban csendjeben. Ebed elott termeszetesen beultem Szextara, ami megint nagyon jol esett. Igazi, ahitatos lelekkel mentem enni. Jo ez, tetszik. Az ember bensojet tenyleg kisimitja. Az ebed utani kavemat a teraszon szurcsolgettem el csopogo esoben. Ugy voltam vele, hogy majd elall. Ha meg nem, akkor meglatjuk. A kave amugy ma mar jobb volt, mert tegnap eszrevettem, hogy van tej is, csak el volt dugva egy nagy gepben. Nona elott osszekeszulodtem a setara, majd ismet lelki toltekezes utra keles elott. Komolyan tok jo igy.
Mai setamat nem terveztem hosszura. Azt remeltem, meg tudom kerulni ugy az elkeritett reszt, hogy az altalunk nem latohathato resz moge erkezzek. De sajnos ott volt a tabla az uton es nem mehettem tovabb. Magyarul azt a reszt, amire oly kivancsi vagyok, csak ugy akkor lathatom, ha bellok szerzetesnek. Bevallom, egyreszt nagyon kivancsi vagyok arra a reszre, mert a terkepkent kifuggesztett legifelvetel is arrol arulkodik, hogy gyonyoru es vadregenyes, masreszt egesz jol erzem itt magam, egy-ket dolgot leszamitva, de ezekrol kesobb. Szoval a lelkiseg nagyon ott van, lenne munkam is: csokit meg sajtot keszitenek itt (hmmm, ket orok kedvenc) es a taj is csodalatos. Raadasul uj hobbimat itt kedvemre uzhetem: napi 100 fenykep es egyre jobbak. Legalabbis en igy erzem. Kezdem kitanulni a gepemet, de arra is rajottem, hogy igaz, ez egy egesz jo gep, de nekem tobb kell, valami nagyobb es komolyabb. Majd meg beruhazok egyre valamikor. Ma az se nagyon erdekelt, hogy kozben razenditett az eso vagy, hogy a vizes fuben kellett terdelnem, hogy megcsinaljam eletem elso kepeit egy fuszalon sorakozo esocsepp-gyongysorrol.
Elveztem a setat, meg akkor is, ha a B-tervet kellett valasztanom az eredeti, vadregenyes  helyett. Amikor a Napkeltet neztem, kukorekolast hallottam folyamatosan. Nevettem, mert gyorsan asszocialok: vajon innen jon a KFC? (Kentucky Fried Chicken – gyorsetterem-lanc) Szoval mentem az uton lefele, egy fas resz iranyaba, hogy meglessem a csirke-farmot es kozben, egy rovid idore csatlakozott egy kobor kutya is. Aggodtam erte, eleg veszelyesen kozlekedett. En mindig lehuzodtam a fure, ha kocsi jott. Volt, aki a fejevel bolintva koszonte meg, masok pedig lelassitottak, hogy ne csapjanak ossze vizzel. A belem ultetett „veszelyes Amerikaban stoppolni” figyelmeztetesek miatt volt bennem egy kis felsz, de azt remeltem, hogy nem egy kolostortol par szaz meterrel fog kocsiba rantani a baltas-gyilkos. Es a bolinto, felrehuzodo soforok lattan meg is nyugodtam.
Van valami itt. Van itt valami a legkorben, a kornyeken, ami mar-mar hihetetlenul nyugodta es bekesse varazsolja ezt a helyet. Ugyertem itt semmi nyoma haborunak vagy szenvedesnek, nincs semmilyen valsag, senki sem kap semmifele fertozest a bolygo elovilaganak egyik fajatol sem. Itt csak beke van.
Nem setaltam tul messzire, mert egyre jobban esett. Se a kabatom, se a cipom (ami vaszon) nem azott be, de nem akartam kockaztatni. Es amugy is, mar hazak kozott voltam es az ut is forgalmasabba valt, szoval visszafordultam. Jatszottam a fenykepezogepemmel, probalgattam es mikor mar az apatsag mellett voltam, eszrevettem egy szobrot, amit eddig meg nem lattam. Kozelebb erve lattam, hogy feszulet. Hatalmas kereszt, haldoklo Jezussal. Es az elozo napi kerdeseimre a sulyosan, egyenes a szivem melyere dofo valasz, a kereszt toveben egy tablan: „En ezt szenvedtem el erted, Te mit tettel ertem?”
Es akkor, egy pillanat alatt vilagossa valt minden. Ha csak ezert az egyetlen mondatert kellett hatrahagynom mindenemet es a vilag masik felere utaznom, mar megerte.
Sokszor van, hogy az ember hall bizonyos dolgokat, figyelmezteteseket, de nem erti, nem fogja fel, nem tudatosit neki jelentosseget. Hogy miert? Talan, mert nem aktualis. Meg nincs itt az ideje, vagy meg nincs ra megerve. Aztan egyszer, valamikor sokkal kesobb, mikor mar talan el is felejtette, olyan dolog tortenik, ami felidezi, kitolti, teljesse teszi es ertelmet ad neki.
Miota itt setalgatok egymagam egy Kentucky-nak nevezett allam erdeiben, azon gondolkozom, hogy ez az erdo tulajdonkeppen barhol lehetne, akar Magyarorszagon is. Es akar a barataimmal is setalgathatnek itt hangosan nevetgelve vagy epp az elet nagy dolgain filozofalgatva. De nem igy van. Egymagam setalgattam Kentucky erdejeben, es el kellett „veszitenem” mindenemet. Mindenemet. Hogy megtalaljam Krisztust. Hogy Krisztus megtalaljon engem. Makacs vagyok, onfeju es hulye. Istennek talan ilyen radikalis megoldas jutott eszebe, hogy eszhez teritsen. Es akkor meg jol jartam! Sot!...
Egy kicsit azert felelmetes, hogy Isten ilyen komolyan es pontosan megszerkesztette az eletunket. Tudja mikor, mire es hogyan van szuksegunk. Most egy kicsit megszegyenulve erzem magam, hogy ilyen sulyos lecket kaptam, de megtanultam. Es azt hiszem, ezt egy jo ideig nem felejtem el.
Amikor hazaertem, letusoltam es mentem Vesperara. Jo volt „hazaterni” egy templomba a mai elmenyek utan.
Vacsora utan csinaltam par jo fotot, aztan a Kompletorium zavaros es nosztalgikus gondolatok  hadaval telt. De megnyugodtam a csendben, a gyertyafenyben es a szerzetesek enekeiben. Utolsokent alltam sorba aldasert es igy meg kulonosebbnek ereztem. Isten valoban ramtette ma vedo tenyeret.

Pentek

Ma reggel erot vettem magamon, es igaz, hogy megint csak ejfel utan sikerult elaludnom, de felkeltem 3kor. A Priman sok iget olvasnak fel, es itt, Amerikaban, ulve hallgatjak, mig az enekek nagy reszet allva (- az evangelikus liturgiaban, de itt mindet). Bevallom, nehez volt ebren maradnom, de sikerult. Meg nagyon ehes is voltam. Aztan haromnegyed 6kor megint alkalom, amit Urvacsora kovetett. Ezt a karzatrol neztem vegig. Fura volt, hogy amikor a vendegeknek osztottak, ittak a kehelybol. A Bences most akkor nem katolikus?
A lenyeg, hogy szep volt, de utana sietnem kellett, mert 8ig ki kellett koltozni a szobabol, alkalom utan meg rogton reggeli. De volt annyi idom, hogy gyorsan osszekpakoljam azt a keves kis cuccot, amit hoztam. Reggelinel a magnobol vegre nem szoveg szolt. Minden etkezesnel „felolvasas” van szent vagy komoly dolgokrol. Eddig azert voltam kicsit zavarban, mert ugye angolul megy a dolog, en meg, ha nem koncentralok elegge, elvesztem a fonalat. De ma zene volt. Hegedu es gitar duett. Mondanom se kell, fantasztikus volt. Kozben kaveztam. Es a nosztalgikus elmenyek, baratokkal egyutt toltott vidam percek megint nem akartak szunni. Boldog voltam, hogy ilyen csodalatos emberek a barataim, de nagyon hianyoznak. Nagyon.
Ezutan eletem egyik legerdekesebb Istentiszteleti-elmenye kovetkezett. Nem volt liturgia, nem volt predikacio, nem volt Ige sem. Pontosabban mi voltunk minden. A professzor, aki vezetett mindekt, megkert, hogyha van valami megosztani valonk, barmi, ami a heten ert, mondjuk el batran. Akar a szerda esti kezmuveskedesunkkel kapcsolatban, akar valami nagyobb, hosszabb gondolatmenet vagy akar csak 1-1 rovid mondat, szo. Ugyhogy „bedobtuk” a kozosbe, amink volt es bevallom, rengeteg dologra rajottem. Peldaul, hogy jo dolog ez a magany, de nem nekunk valo. Ha hirdetni akarom Krisztust, ki kell allnom akar a haztetore is, hogy onnan uvoltsem az evangeliumot. Megtanultam, kezelni a problemaimat; ma arra jottem ra, hogy mar tudok mosolyogva koszonni, amikor sirok kozben. Es azt is megtudtam, hogy van egy masik, hatalmas orgona is a templomban, ami hatulrol nem latszik, innen jott a zene. Mindenki szep es bolcs dolgokat mondott, mindenkiben hatalmas volumenu dolgok mentek vegbe ezekben a nagyon csendesnek tuno dolgokban. Ez a paradox is lenyugozott: hogy amig belul mindannyiunk csatazott es kuzdott, harcolt az eletert, addig csak csend es nyugalom uralkodott korulottunk. Ez Isten ereje.
Megszolaltam, 5 nap nemasag utan ki tudtam mondani, hogy Krisztus megtalalt, amikor egyedul voltam. Egyreszt beszelni is fantasztukis volt, de nem utolso sorban ennek a mondatnak a jelentossege volt az, ami nagyon melyen megragadott. De utana nagyon jol esett megosztani a tobbiekkel a bennemlevo dolgokat. Egymasnak adtuk az Urvacsorat, es valahogy ugy jott, hogy magyarul adtam tovabb a kenyeret es a bort. A tanarno, akinek adtam, meglepodott kicsit, de mosolygott es lattam a szemeben, hogy most abszolut nincs szukseg sem szotarra sem tolmacsra, el lehet felejtani a borzalmas nyelvtanomat vagy a nemzetek kozti kulonbseget, most egy test lettunk Krisztusban, egy kozosseg az Ur asztalanal.

Az elmult heten felhasznaltam az idomet arra, hogy pihenjek, a termeszetet jarjam es hogy a hobbimat kicsit tovabbfejlesszem. Nem ezert jottem. Ugyertem, fogalmam sem volt, mi fog itt varni ram. Minden csak ugy alakult. De ugy erzem, minden olyan tokeletesen alakult. Rajottem, hogy hiaba akarom megtalalni vagy felepiteni onmagam, ha nem Krisztus talal meg elobb es nem o az alap.
Eletem egyik leggyonyorubb hete volt, es igaz, hogy a szerzetesekkel nem tudtunk nagyon semmilyen kozosseget vallalni, mert egy kicsit elzarkozva elnek. De talan nem is baj. Mert nem elzarkozni kell, nem maganyban kell elni, hanem Krisztusban, az o egyhazaban, az o kozossegeben, ra hallgatni es kovetni. O ugyis arra a helyre vezet bennunket, ahol a legnagyobb szukseg van rank vagy ahol mi talalunk valamit, amire nekunk van szuksegunk.
Ezen a heten visszakaptam magambol egy darabot. Mostmar van sejtesem arrol, hogy ki vagyok, „hogyan is nezek ki”, mikre van szuksegem a multambol es ez egy nagy elorelepes. Hisz valami ilyesmi volt a tervem, mielott elindultam 9 honapig tarto szepsegekkel es nehezsegekkel teli vandorutamra, hogy majd egyszer, vegre, tenyleg hazaerjek.

2010. januar 18-22.